A tökéletes csapat

A múlt héten elérkezett számomra is az a pillanat, amitől azt gondolom minden iphone tulajdonos retteg, hiszen ezek a telefonok rengeteg jó és kényelmes tulajdonsággal rendelkeznek, de az biztosan nem mondható el róluk hogy strapabíró készülékek lennének, hiszen ha véletlen kicsúszik a telefon az ember kezéből, már látja is magát a telefon szerviz csapat előtt, tervezgetve, hogy mikor lesz kész az iphone kijelzőcsere. Persze én mindig is rettegtem attól, hogy összetöröm a telefonom, hiszen a munkám során is rengeteg dologra használom a készüléket, és iszonyatosan sok adat és jegyzet van rajta elmentve, amiről számos esetben sajnos nem készül biztonsági mentés. Ilyen tekintetben tehát ha mondjuk elvesztem az adatokat hatalmas kárt okozok magamnak.

Igyekeztem is mindig vigyázni a telefonomra, de sajnos velem is megesik hogy rohanás és mozgás közben telefonálok, és le is ejtettem a készüléket. Mondanom sem kell, hogy teljesen összetört a kijelző, de annyira, hogy használni sem tudtam a telefonomat, még csak annyira se, hogy javaslatot kérjek az egyik nagyon jó barátomtól, hogy hova vigyem e telefonomat szervízbe. Így aztán nem maradt más lehetőségem, mint haza száguldottam és onnan felvettem a kapcsolatot pár barátommal, kérve, hogy nyújtsanak segítséget az iphone szerviz választásban.

Nem kellett csalódnom azonban, ugyanis az iszereles csapatát javasolta több barátom is, és őket felkeresve már tudom, hogy nem véletlen, hiszen ez a kis csapat tökéletes szolgáltatást nyújt. Biztos kezekkel, maximális tudással és tökéletes eredménnyel várja a hozzájuk betérő embereket, legyen szó a kijelzőcsere, adatmentés telefonról vagy egyéb szolgáltatásukról. Lelkiismeretes és gyors munkát végeznek. Az iphone gyors szerviz szolgáltatásuk én azt gondolom hogy Nobel díjat érdemelne, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embernek menti meg az életét és a munkáját nap, mint nap.