Minden ember számára vannak olyan feladatok amelyeket nem szívesen vesz a keze ügyébe, legyen szó egy munkahelyről vagy éppen egy saját vállalkozásról. Ezek a feladatok általában vagy valamilyen múltbéli negatív élményt hoznak magukkal, vagy tapasztalatbéli hiány, esetleg kevés tudás áll a mögött, hogy az ember inkább odázza az elvégzését, vagy estleg keres rá egy profi tudással és szakmai tapasztalattal rendelkező embert vagy csapatot. Én az építőipar minden titkát ismerem. Rengeteg munkaórát dolgoztam már ezekkel a feladatokkal, és jól tudom, hogy minek mikor van értelme, mit hogyan, milyen szakmai szempontok szerint kell megcsinálni, mint ahogyan azt is, hogy mikor mit nem szabad hibaként elkövetni annak érdekében, hogy valóban tökéletes és profi végeredményt tudjunk átadni a megbízónak. Persze vannak a vállalkozás menedzselésével kapcsolatosan vakfoltok, és vannak olyan feladatok, amelyeket bár egyre jobban megismerek, sosem vállalnám hogy teljeskörűen a kezemben tartok, mert tudásom és jártasságom hiányos a területen.
Az egyik legnagyobb mumus azonban számomra minden feladat és papírmunka mellett a munkavédelem területe és annak minden feladata. Egészen egyszerűen nincs elég időm és figyelmem arra, hogy pontosan kézben tartsam ezeket a feladatokat, leginkább a jogszabályok bogarászása és azok értelmezése szokta teljesen elvenni a kedvem a feladatok megoldásától. Éppen ezért kerestem egy olyan külső csapatot, segítőtársat, aki tökéletesen és profin segítségemre tud lenni minden ilyen feladat megoldásában. Az activesafety csapatától ugyanis biztosan nem találtam volna keresve sem jobb szolgáltatót. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy egyrészt bátran vegyen igénybe külső szakértői segítséget, másrészt pedig hogy ha profi és valódi védelmet nyújtó szakemberekre van szüksége, csakis ezt a kis csapatot keresse fel, mert biztosan nem fog csalódni bennük és az eredményeikben.