Hihetetlen egyszerű megoldás a nagy problémákra is

Az én cégem egy hihetetlen sok erővel és munkával felépített vállalkozás, mert hiszen saját tőkém sem nagyon volt, amikor kitaláltam, hogy én nem szeretnék már alkalmazottként dolgozni mert nem tudom biztosítani az ügyfelek számára azt a minőséget és eredményt, amit szeretnék, hiszen elvárások vannak a cég részéről, hogy hány ügyfelelet kell kiszolgálnunk egy egységnyi idő alatt és azt hogyan kell megtenni. Nem szerettem volna tovább hanyatló minőséggel és eredményekkel kiszolgálni az ügyfeleket, ezért hát belefogtam a tervezgetésébe egy saját önálló cégnek. Persze tudtam, hogy ez nem egy könnyű feladat, és azt is, hogy mivel tartalékom nem nagyon van, igen könnyen elbukhatok sajnos, de bátran megtettem az első lépéseket és megkezdtem a saját vállalkozásom kialakítását. Az egyik legnagyobb feladat az volt számomra, hogy mindenféle törvényi rendelkezésnek meg tudjon felelni a cég, hiszen nem vagyok jogász és nem igazán értek ezekhez a feladatokhoz, de hála a jó égnek iszonyatosan sok munkával és energia befektetéssel sikerült mindent tökéletesen megoldanom.

A cég elindult és elég jól is működött, hiszen nem gondoltam volna, hogy már az első félévben pozitív mérleggel fogunk zárni. A munkatársak egyként küzdöttek minden elénk gördülő akadállyal szemben és persze mondanom sem kell, hogy folyamatosan ajánlottak minket az elégedett ügyfelek, egyszóval még csak marketing célokra sem nagyon kellett forrást áldoznunk ahhoz, hogy folyamatosan emelkedő ügyfélszámmal egy stabil és erős működést tudjunk kialakítani. Az első év után azonban elkezdődött egy változás, amit nem igazán tudtam mire vélni. Hanyatlani kezdett a minőség, ami számomra nagyon fontos és éreztem hogy lelassult az egész vállalat. Ekkor ajánlották számomra a kogwheel csapatát.

Nem gondoltam volna, hogy a vállalati stressz az, ami ilyen hatalmas problémákat tud okozni a mi esetünkben is, azt pedig végképp nem, hogy ez a kis csapat ennyire gyorsan és hatékonyan segítséget tud nyújtani számunka abban, hogy fel tudjuk oldani ezeket a nehézségeket és újra lendületesen és nagyobb célok felé tudjunk mozogni egész vállalati szinten. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert egy hónap alatt teljesen leromlottak a vállalat eredményei, és bár volt tartalékunk, nem igazán tudtuk volna sokáig tartani a működést a Kogwheel csapatának segítsége nélkül.